Hírek

Győzelem lánykéréssel

Sem az újdonságok, sem pedig a technikai problémák nem tudták megállítani az MR Racing Hondás alakulatát!


Pedig nem ment minden ilyen könnyen, hiszen az autó a verseny előtti héten megmakacsolta magát és nem forgott ki teljesen, ezért veszélybe került a csapat indulása és Attila lánykérése is. Sajtós Dénes és a szervizes fiúk kietettek magukért, napokon keresztül keresték a problémát, majd végül péntek hajnalban sikerült megtalálni, hogy az új kábelköteg okozza a hiba jelenséget. Áthidaló megoldással, de az autó megérkezett a pénteki gépátvételre. Így Attila készülhetett a rég óta tervezett lánykérésre, amit az egri patinás Dobó-téren a verseny hivatalos rajtceremóniáján ejtett meg. Szerencsére Alexandra nem kosarazta ki, így Atika duplán boldog lehetett a pénteki nap után.
Szombaton feszített időterv várta a versenyzőket, tizenkét gyorsasági szakasz volt a programban. Attila és Tomi kategóriájuk második helyén kezdett, majd az autó újra megmakacsolta magát. A szervizben a csapat korábbi versenyzője és a szervizcsapat megtalálta a hibás csatlakozót és innentől a srácok csak kategória első helyezést autóztak. Először ledolgozták az első körben begyűjtött hátrányukat, majd közel egy perces előnyt raktak össze.
„Nagyon boldogok vagyunk, hiszen megvan az első hely és a 2WD Kupát is megnyertük. Kellett hozza a szerencse és az ellenfelek hibája is, de meg van. Köszönöm szépen Szilágyi Tominak, a csapatának és természetesen a páromnak, hogy ilyen csodás hétvégét szereztek nekem” – árulta el ifj. Fogarasi Attila, aki Miskolcon nagy csatára számít, hiszen a pletykák szerint a kategória tavalyi bajnoka ott csatlakozik be az idei bajnoksághoz, illetve a dobálós szűkebb pályákon a Peugeotok nagyon gyorsak lesznek.
A folytatásban a csapat teljes mértékben pontot tesz arra, hogy a hibás kábelköteg ne okozhasson hasonló problémát és a bajnokság második versenyére a Miskolc Rallye-ra koncentrál.
„Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki egy kicsit is hozzátett Attila és Tomi győzelméhez” – értékelte a hétvégét Szilágyi Tamás, majd hozzátette. „Boldogok vagyunk, hiszen a srácok kitettek magukért és olyan győzelmet zsebeltek be, ami később nagyon jól fog jönni. Pedig mondtam nekik, nem kell az első versenyen nyerni, szokják az autót és az újdonságokat, aztán ha minden jó, akkor lehet menni. Eddig is tudtam, de bebizonyították, milyen alázattal állnak a sporthoz és remélem a jövőben hasonlóan szép sikereket érünk majd el együtt.
 
A következő verseny április végén a Miskolc Rally lesz, a felkészüléshez sok sikert kívánunk!

2018.04.03 10:43:14

Partnereink