Fogarasi Rally Team székesfehérvári versenye
„Nagyon vártuk már a hazai versenyünket, hiszen Miskolcon mentünk utoljára. Az eredeti terv az volt, hogy új lengéscsillapítókkal vágunk neki a fehérvár rallynak, de sajnos nem készültek el. Maradtak a régiek, ráadásul ugyanabban az állapotban ahogy Miskolcon voltak...
Az első gyorsasági első kanyarjában elkezdett recsegni az átbeszélő, amit hiába indítottam újra többször is, csak rosszabb lett, úgyhogy kikapcsoltam. Pól bácsi kézjeleinek, és a helyismeretnek köszönhetően sikerült így is abszolút 2. idővel lezúgnunk a csákberényi 12 km-es szakaszon.
Következett Nagyveleg, ahol a pálya közepétől a szokásosnál nehezebben tudtam elfordítani az autót a kanyarokban. Nem vettünk vissza a lendületből, végül egy elágazóban 1-es fokozatban bebújtunk egy kis árokba. Lefulladtunk, másodszorra indult csak be, majd tolattunk és mentünk tovább. Belső alapján 15-öt hagytunk bent, úgyhogy valószínűleg itt tudtunk volna faragni egy kicsit a hátrányunkból. (De nincs HA)
Etapon észleltük, hogy hangosabb 5.-ben a váltó, ezért félre álltunk, és láttuk, hogy szétnyílt a váltóház. Leadtuk a menetlevelet, és ezzel a kategória 1., és az abszolút 2. helyről álltunk ki a versenyből.
Haragudtam magamra, azt hittem az a kis árok lehet az oka, de Galadriel képén látszik, hogy az ominózus kanyar előtt már füstölt a kocsi a váltó olaj miatt. Valószínűleg az olaj volt az oka a gyengébb tapadásnak és fékerőnek.
Nagyon sajnálom, hogy így alakult, gőzerővel készültem erre a versenyre. Elnézést azoktól akik nagyon vártatok minket a pályák szélén, legközelebb megpróbállak/próbálunk Titeket kárpótolni egy jó eredménnyel. KÖSZÖNJÜK a biztatást!
Amíg az autó futóműve nem lesz 100%-os, addig nem versenyzünk, de reméljük, hogy a Baranya Kupán ott tudunk lenni augusztus elején!
Nagyon szépen köszönöm a támogatóinknak a segítséget, illetve köszönet a csapatnak, akik nélkül szintén nem tudnánk rajthoz állni!”