Hírek

2018-as Hell Miskolc Rallye eredményei



Három éles gyorsasági jutott az MR Racing Hondás alakulatának, az ifj. Fogarasi Attila - Papp Tamás duónak a 2018-as Hell Miskolc Rallye-n, mert az autójuk motorja feladta a szolgálatot. A srácok az ORB 2WD Kupa harmadik helyéről búcsúzta a versenyből.
A pénteki prológgal vette kezdetét az idei Miskolc Rallye, amit párosunk már szürkületben teljesített. Attila nem az időre ment, hanem próbálta kiszolgálni a prológra kilátogató nagyon sok nézőt.
Szombaton a verseny programjába az északi pályák kerültek be, a csapatoknak sok száz kilométert kellett autózni egész nap, hogy teljesíteni tudják a távot. Ati és Tomi az első szakaszt etapban teljesítette egy baleset miatt, majd a második szakaszon kellett megmutatniuk miért is jöttek Miskolcra. Ezen a szakaszon 140 km/h-s tempóval megforogtak egy szűk eldobós részen, ám szerencsére semmi komoly probléma nem érte az autót, tudták folytatni a versenyt.
„Nagyon felhordásosak voltak a pályák, emiatt sokat csúszkáltunk és egy helyen meg is forogtunk” – értékelte a verseny első körét a szervizparkban ifj. Fogarasi Attila.
A következő körben volt biztató eredményük, ám sajnos a motor felmondta szolgálatot és a 2WD Kupa harmadik helyéről fel kellett adniuk a versenyt.
„Nem Miskolc volt a mi versenyünk, a motor meghibásodása miatt csak három és fél gyorsasági jutott nekünk, de így is volt kalandunk bőven. A verseny után a csapat megrendeli az új motoralkatrészeket és reméljük, elkészül az új motor a szombathelyi versenyre” – tette hozzá Attila.
A csapat a motoron kívül a futóműre is komolyabb hangsúlyt próbál fordítani a következő versenyekre, mert a dobálós részeken sokszor tör ki a hátulja.

 

2018.05.07 14:49:09

Partnereink